Reklámügynökség a Balatonon

Armadillo
2020.09.22.
Fontos az összetartás. Teambuildinget tartottunk – képes beszámoló.

A COVID mindent megváltoztatott. Mások lettek a prioritások, közvetlen beavatkozást igényeltek a projektek, több támogatásra volt szükségük a cégeknek, és még hosszasan sorolhatnánk a végtelennek tűnő listát. Számomra a leginkább – szó szerint ‒ szembetűnő változást az hozta, hogy pizsamában is láthattam dolgozni munkatársaimat. Legyen nektek is szembetűnő: példaként Nóri szövegírónkat mutatom.

A hirtelen jött home office az Armadillónak nem okozott problémát, azonnal átálltunk. Azaz átállni sem kellett, mert lojalitás- és juttatási programunk részeként már évek óta működött a távmunka lehetősége. Szerverek, rendszer, minden startra készen állt.

AMS-ünk (Armadillo Management System), a belső ügyviteli- és döntéstámogató rendszerünk Szabadi István, online divízióvezetőnknek köszönhetően rögtön bővült egy online terasszal (kávézóval), ahova munkatársaink a nap 24 órájában bármikor kimehettek kötetlen beszélgetésre, kávézásra, esti borozásra, vagy éppen társasjátékozhattak – ahogy tették is. Borozás mellett.

A pandémiás időszakban is igyekeztünk összetartani a csapatot. Mindezt online tehettük csak, így a „kiszabadulást” követően egyértelmű volt, hogy az igazi csapatösszetartásra még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk.

Távolban egy fehér vitorla

Nem először szervezek csapatépítőt, de ez a mostani valahogy nagyobb türelmet igényelt. Ahogy kiszabadultunk a koronavírus első hulláma után, megéreztük a szabadság szelét. Ezt a szelet szerettem volna befogni egy hajó vitorlájába.

Így indult a balatoni teambuilding szervezése. Nyárra volt az első időpont, …aztán jött a második, harmadik, negyedik. Valaki mindig házon kívül volt – én meg lassan magamon kívül. De türelem rózsát teremt, jó munkához idő kell, elfogadtam. Így született a szeptember közepi időpont. Féltem tőle, mint a tűztől. Ki az, aki ősszel, hűvös időben vízre viszi a munkatársait? Mi lesz, ha esik? …annál emlékezetesebb ‒ ezzel nyugtattam magam. És milyen lett? Beszéljenek a képek!

Bejegyzés megosztása
Hasonló bejegyzések
Az Instagram mint videós platform? Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az Instagram változásairól
Nagy változáson ment keresztül az utóbbi időben az egyik legnépszerűbb közösségi platform:…
Mit tehetünk a munkahelyi kiégés ellen?
Október 10. a lelki egészség világnapja, de mi az Armadillo-nál nemcsak ezen…
Elköteleződött rajongók és növekvő márkaismertség: ezt nyújtja a Spotify marketing!
A Spotify hazai piacán még nem túl nagy a reklámzaj, így azok…
NFT-re épülő ügyfél­programok
Bár az NFT-k körüli hype még javában tart, és a marketplacek rogyásig…